Csütörtökön E-vel megnéztük a Piaf című darabot a Bárkán. Az utolsó jelenetben szerepelt egy törpe-tacsi és annyira, de annyira édes volt, hogy rögtön beindult a fantáziám. Hogy mennyire jó lenne, ha nekünk is lenne egy... Annyira magával ragadott a lelkesedés, hogy kb 2 napig jobban akartam törpe-tacskót, mint boston-terriert. (Pedig ugyebár egy kis bostont is nagyon-nagyon szeretnék.) Mára kiegyenlítődött a két fajta iránti vonzalmam és anyagi szempontból a tacskó megvalósíthatóbb.

De ez úgyis mindegy, mert a valóságban törpe-tacskónk éppúgy nem lehet, mint boston-terrierünk, tudtam meg E-től, a realistától. Mert egy kutyát még rá tudunk bízni valakire, ha nem vagyunk itthon vagy ilyesmi, de kettővel ez már sokkal nehezebben menne. Plusz, a mindennapokban is nyílván több gond van kettővel. Bár szerintem, ha Lulu feje lágya egy kicsit benő és jár egy kicsit kutyaiskolába, akkor már nem lenne akkora a gond. De azért valószínűleg tényleg elég egyelőre egy kutya. :-(((((((((((((((((((((((((((((((((

Ps.: Ja, és Jourma (ejtsd:Jurma) lenne a kis tacsi neve, Jorma Uotinen,  a darab rendezője után,  arra a pillanatra emlékezve, mikor először megláttuk ezt az édi kiskutyát és teljesen beőrültem.