Nyári országjáró körutunk folytatásaként Pomázon töltöttünk két napot Luluval. Ami  azért meglepő, mert Pomázon Anyám lakik, aki utálja a kutyákat és mikor meghallotta, hogy megvesszük Lulut, megfogadta, hogy többé be sem teszi a lábát a lakásunkba.

De aztán szerencsére megenyhült, mégis eljött hozzánk néhányszor mióta megvan a kutya, sőt, Lulu is volt már egyszer nála vendéségben, igaz csak pár órára.

Ezt csak azért mesélem el, mert ilyen előzmények után nem voltam épp nyugodt az ott töltött idő alatt, folyamatosan paráztam, mivel fog előrukkolni a kutya, hogy még jobban megutáltassa magát.

Csak másnap délig kellett várnom, mikor is gondoltam, hagy szokja a házikosztot, ráadásul nálunk úgyse nagyon van otthon hús, egyen egy kis rakott kelkáposztát ebédre. Tisztában voltam vele, hogy van benne tejföl is, de gondoltam leglább azt is megtudjuk bírja-e kutty a laktózt. Hát, asszem nem. Ugyanis kb 10-15 perccel az ebéd után egy elég méreteset (és nagyon szagosat) fosott az ebédlőbe, szerencsére a szőnyeg mellé és további szerencseként Anyám épp nem is volt otthon.

Gyorsan eltakarítottam a romokat, azaz papírtörlővel felszedtem a szart és lehúztam a vécén, ahogy itthon is csinálom. Csak azt felejtettem el, hogy egy vidéki ház ósdi, eldugulós vécéjével van dolgom, amibe még a sima vékony vécépapírt is csak mértékkel lehet bedobni. A jó vaskos papírtörlő megtette  hatását, a klotyó azonnal eldugult, hiába hordtam rá pár vödör vizet, nem segített semmit (ezután pisilni is csak megszorítással mehettem, míg anyám haza nem ért és meg nem javította).

Amikor visszamentem az ebédlőbe éreztem, hogy még mindig iszonyat szar szag van, ezért odamentem a tett színhelyére és kinyitottam az ablakot. És ekkor történt valami nagyon vicces: megcsúsztam egy addig észre nem vett aknán (értsd: további fosdarab), ami a bűzt okozhatta. Majd, hogy el ne vágódjak, tettem egy lépést hátra alaposan belekenve ezzel a szőnyegbe a papucsomra ragadt fost. Így lett az addig érintetlen szőnyeg két helyen is fosos, egyszer azáltal hogy szétlapítottam a cuccot, mikor beleléptem, aztán meg azáltal, hogy telitalppal ráléptem a szőnyeg közepére.

Szóval a sikertelen vécékidugítás után kezdhettem mosni a szaros szőnyeget. Ezekben a percekben különösen örültem, hogy van kutyám és ilyen izgi elfoglaltságokkal lát el.

Aztán meglepő dolog történt. Anyám hazajött és nem akarta az egész házat domestosos fertőtlenítésben részesíteni az eset miatt, pedig ő már attól is kivan és visítani kezd, ha ráugrik a kutya a térdére, vagy a szék szélére, amin ül. És nem direkt, vagy hisztiből, hanem tényleg ösztönösen így hat rá az állatok közelsége, szóval nagyon büszke voltam rá, hogy kutyás látogatásunkat ilyen jól viselte (egy partvis végével még hozzá is ért a kutyához!).

Ja, és közben kiderült, hogy elkezdődött a fogváltás, mert mikor véletlenül benéztem a kutya szájába, felül-elől egy elég nagy szünet fogadott.

Ui.: és most már tuti, hogy Lulu lélekben egy öreg mami, ugyanis mindkét utazás után első dolga volt, mikor hazaértünk, hogy beugorjon a kis kosarába és örvendjen a saját fekhelyének. Sőt, a múltkor egész nap szinte ki sem mozdult onnan, kíváncsi vagyok ma mi lesz... Pillanatnyilag ott van!

Egy kis nosztalgia: még konyulnak a fülek.