Mindenkitől elnézést a hosszú szünetért, rengeteg minden történt velünk míg távol voltunk, csak nem jutott idő lejegyezni az eseményeket.

Lulu, az utcák réme már egy igazi sétáló kutyává vált, aki hosszú távokat is képes megtenni a maga lábán, hosszadalmas, szaglászós pihenők nélkül.

Mióta nem írtam, sok "először élményünk" volt. Rájöttem, hogy egy nagyon speciális időszakot: "először korszakunkat" éljük. Nagyon élvezem! Lássuk csak, mikre is gondolok: Lulu először volt kint a Ligetben, először járt füvön (köszönjük, Zsófi!), előszür kakilt a szabadban, először engedtük oda más kutyákhoz, először ébresztett szerelmet,  először játszott igazi labdával, először mászott bele egy szemetes vödörbe, először rágott parafadugót, először utazott tömegközlekedéssel. Először nincs lent a pelenka a lakásban. Először fordult elő, hogy elfelejtettem megetetni. Először mertem "szabadra" rakni a flexi-pórázt (ezt is Zsófinak köszönjük). Szóval Lulu egyre inkább nagylány és közben folyamatosan nő, mint az őrült.

Én meg kezdek bátor gazdává válni, már nem féltem mindentől (például a fűtől, meg attól, hogy 60 centinél messzebbre megy tőlem). Lulu is nagyon bátor, nem csak én. Nem fél más kutyáktól, hiába nagyobbak, mint ő. Erre jó példa Edgarral, a rodéziai ridgeback-kel való találkozása, akitől kosárkáját kapta. Őt teljesen magába bolondította, mondhatni lenyűgőzte a nőiességével, ami azért felettéb meglepő volt, nem gondoltam, hogy a ma három hónapos kutyám ilyen vonzerővel rendelkezik:

(Nagyon várom már a találkozást Bonbonnal, a Lulu tenyésztőjétől való, egy héttel idősebb francia bulldoggal kannal is, kíváncsi vagyok, mit szólnak majd egymáshoz a kis fajtatársak. Remélem még a héten összejön.)